Archive for szeptember, 2017
A télikert fából készült régen, a technika fejlődésével viszont egyéb alapanyagok is megjelentek, melyből a szerkezet tartóelemeit elkészítették. A télikertek természet közelségét az időjárástól való védelem mellett biztosítják számunkra, a fából készült télikertek pedig még természetesebb hatást keltenek. Ez a helység számos tevékenységnek adhat otthont, az ide tervezett családi étkezéseket, pihenést pedig nem mossa el az eső.
A fa télikertek felépítése
Faanyag
A télikert fából, műanyagból, valamint alumínium felhasználásával is készülhet, ám egyedül a fa télikertek készülnek természetes anyagokból. A borovi fenyő az ablakok és ajtók gyártása mellett egyéb kültéri és beltéri feladatokra is alkalmas, így a télikert szerkezeteként, valamint a felhasznált nyílászárók alapanyagaként is gyakran használják.
A téli kert teherviselő elemei borovi fenyő gerendákból állnak, a szerkezet többi elemét rétegragasztott télikert lecekből állítják elő. A rétegragasztásnak köszönhetően a fa szerkezeti szilárdsága megnő, így még jobban ellenáll majd a terhelésnek, vetemedésnek.
A téli kert fa elemeit a hibás részek eltávolítása után összetoldott faanyagból készítik, így hibáktól mentes, szép felület érhető el. A hossztoldott faanyag mellett lehetőségünk van toldás nélküli faanyagból is elkészíteni a télikertek, ám ez jelentősen drágább, mivel a tökéletes méretű, hibátlan fa egyre ritkább dolognak számít.
A fa télikertek felületkezelése, festése
A fa télikertek elemei folyamatosan kivannak téve az időjárás hatásainak, eláznak, hó esik rájuk, felületükön pedig lecsapódik a pára. Ez idővel megrongálhatja a kezeletlen fából készült szerkezet, ezért a télikerthez használt faanyag felületkezelést igényel. A felületkezelésnek köszönhetően a télikert szerkezete ellenálló lesz majd a fent említett problémákkal szemben, valamint védelmet nyújt a fa felületét rongáló penész vagy gomba ellen.
A fa télikert felületkezelését lazúrral elvégezve védő lakkréteg képződik, mely a felület védelme mellett a fa erezetét is látni engedi. Amennyiben egy meghatározott színben szeretnénk a télikertünket látni, a RAL színskála valamennyi színe a rendelkezésünkre áll.
Télikertek építése fából – Üvegezés és hőszigetelés
A télikert többféle kivitelben elkészíthető, a házhoz toldott, valamint a házzal közös légterű télikertek esetében nagyon fontos a helység hőszigetelése. A télikert jelentős részét üvegfelület alkotja, valamint sok esetben üvegtetővel is kerül elkészítésre. A megfelelő hang és hőszigetelést hőszigetelt üvegezéssel biztosíthatjuk.
A hőszigetelt üvegezés 2 vagy 3 üvegrétegből áll össze, melyek közé védőgázt töltenek. Ez az üvegtípus kerül beépítésre a fix, valamint a nyitható nyílászárókba.
Télikert fából – A fa télikertek nyílászárói és árnyékolása
A téli kert megfelelő szellőzése érdekében legalább két nyitható nyílászáró szükséges. Ezek közül az egyik a helység bejárati ajtaja is lehet, de lehetőségünk van az összes üvegfelület nyitható kialakítására is.
A télikertek belsejében a folyamatos napsütés, valamint az üvegfelületek hatására üvegházhatás alakul ki, mely télen kellemes hőmérsékletet biztosíthat, ám nyáron az erős napsütés hatására könnyedén túlmelegedhet a helység. A túlmelegedés ellen a helység rendszeres szellőztetésével, valamint árnyékoló eszközökkel védekezhetünk.
A télikert belső árnyékolásához belső térben szalagfüggönyt, reluxát vagy rolettát is használhatunk. A külső árnyékoló eszközök közül pedig a redőny látja el leghatékonyabban a feladatát.
A télikert építésével egy különleges, főként üveglapokból álló helységet alakíthatunk ki, mely a teraszhoz hasonlóan biztosítja számunkra a természet közelségét, ám nincs kitéve az időjárás szeszélyeinek. Ezáltal elkerülhető, hogy az ide tervezett pihenést vagy étkezést elmossa az eső, vagy az időjárás hirtelen változása. A télikert belsejében nagy mennyiségű természetes fény áll rendelkezésünkre, köszönhetően a nagyméretű üvegtábláknak, ám nyáron az erős napsütés hatására könnyedén túlmelegedhetnek. A belső árnyékolóval felszerelt télikert segítségével megelőzhetjük a helység túlhevülését.
Miért fontos egy télikert árnyékolása
A télikert fekvésétől és tájolásától függően akár az egész nappali időszakban érhető az erős napsütés a télikert üvegfelületeit. Ennek hatására a télikert túlmelegedhet, az így kialakult hőség pedig hosszú távon nem kellemes az itt tartózkodók számára. A télikert túlmelegedését szellőztetéssel, valamint a megfelelő árnyékoló eszközök segítségével előzhetjük meg.
A télikert jelentős részét alkotó hőszigetelt üvegezés a hűvösebb évszakokban hasznosítani tudja a napfényt, kellemes hőmérsékletet biztosítva a belső térben. Ugyanez a jelenség nyáron már problémát okozhat, ezért mindenképpen szükséges a külső vagy belső árnyékolókkal felszerelt télikert kialakítása.
A télikert árnyékoló eszközei
A télikert árnyékolására többféle eszköz is rendelkezésünkre áll. Ezek segítségével szabályozhatjuk, vagy akár minimálisra is csökkenthetjük a belső térbe érkező természetes fényt. A felhasználás helye szerint külső és belső árnyékoló léteznek. A külső eszközök közül a legelterjedtebb a redőnyön használata, mely használatával a napsugárzást a már azelőtt eltéríthetjük, mielőtt eléri az üvegtáblákat.
Belső árnyékolóval felszerelt télikert lehet:
A belső árnyékolóval felszerelt télikertek reluxával, textilanyagú sötétítőkkel vagy napellenzőkkel tartják távol a túlmelegedést okozó napsugarakat.
-
Szalagfüggöny
A szalagfüggönyök textilből, illetve fóliából is készülhetnek, segítségükkel egyenesen és ferdén is árnyékolhatunk. Használatuk során a lamellák elforgatásával szabályozhatjuk a fény mennyiségét, valamint irányát.
-
Reluxa
A reluxák a télikert belső oldalára felszerelt árnyékoló eszközök, melyek használata egyszerű és csendes. Használaton kívül a redőnyökhöz hasonlóan felhúzhatóak, leengedve pedig az elforgatható lamellák segítenek a bejutó fénymennyiség szabályzásában.
-
Roletta
A reluxától és a szalagfüggönytől eltérően a roletta egy egybefüggő felületet alkot. Használatuk rugóval, gyöngylánccal vagy akár emelőmotorral is történhet, utóbbi akár távirányítóval is használható. A télikertben felszerelt roletták a függőleges üvegfelületek mellett a tető belső árnyékolását is elláthatják.

